HTML

Linkblog

Archívum

Szilveszteri party

Fearless 2015.01.02. 16:04

Verekedés és erőszakoskodás

Több embert, köztük egy lányt is megvertek a biztonsági emberek a Music Fm és a Lights Off közös szilveszteri buliján. Azon kívül, hogy kabátok, telefonok, iratok vesztek oda, durva biztonsági őrökről és teljes fejetlenségről számoltak be a buli résztvevői az Indexnek küldött leveleikben. A biztonsági cégnél belső vizsgálat indult. Az eltűnt kabátok miatt a rendezvényszervező cég vállalja a felelősséget, de a Music Fm sem ússza meg: pórul járt bulizók szerveznek tüntetést a rádió épülete elé.

A legsúlyosabb incidens valószínűleg azzal a párral esett meg, akiket konkrétan úgy megvertek a biztonsági őrök, hogy az év első estéjét kórházban töltötték. A névtelenséget kérő pár lány tagját nehezen, de beengedték a ruhatárba, hogy megkeresse a kabátját. Miután meglett, egy biztonsági őr kirángatta a ruhatárból, pedig a lány mondta neki, hogy még barátja táskáját is meg kell keresnie, mert abban vannak a ruhái. A biztonsági őr ennek ellenére kirángatta a ruhatárból. Mire kiértek, megtalálta a barátját, akinél ott volt a táska.

"Éppen a táskánkban pakolásztunk amikor az egyik pillanatban azt vettem észre, hogy a földön fekszek. Egy felnőtt pasi ütött le, egyenesen az arcomba, ököllel. Soha nem láttam előtte, tehát nyilván nem is ártottam neki. A barátom meg akart védeni, lefogta a "férfit" (tehát nem ütötte meg). Ekkor megjelent 2 biztonsági őr, az egyik leütötte a barátomat, majd ketten lefogták és ütötték a bordáit és a tarkóját, majd az én támadómnak is hagyták, hogy megüsse őt. Végül elengedték, mintha mi sem történt volna."

A lány agyrázkódással került kórházba, a barátjának viszont megzúzódtak a bordái, és nyakmerevítőt kapott a csigolyasérülései miatt.

Forrás: Index.hu

Hatalmas siker és nagy buli

 

A Music Fm hatalmas bulival búcsúztatta a óévet és ünnepelte az új évet. Minden idők legnagyobb és leglátványosabb rádiós buliját hozta össze a Music FM csapata. Ezt a hatalmas műsor a Hungexon került megrendezésre. A Music FM számotokra olyan fellépőket hívott meg mint:
- ANTONYO
- COOKY
- BEATBROS.
- REVOLUTION
- NEWIK & Berkes Olivér
- LAUER feat. Jász András saxofon live act
- NEWL
- BELOCCA
- CANARD

És ez nem minden, ebből a Music FM számára semmilyen bevétele nem származott!

A kabátokról a Music FM kiadott egy közleményt. Nem a Music FM  a felelős.

Forrás: musicfm.hu

Címkék: party

Szólj hozzá!

Megyei matrica

Fearless 2015.01.02. 15:51

így szívatja az autósokat a kormány

Bár a kormány azzal a lózunggal vezette be január elsejei hatállyal a megyei sztrádamatricákat, hogy „jelentősen csökkennek az autósok úthasználati költségei”, sokaknak igen fájdalmas volt, illetve lesz szembesülni azzal, hogy az új útdíjas rendszer tartalmaz néhány egészen elképesztően érthetetlen sarcot is.

És sokan lehetnek, akik talán csak néhány hét múlva, ha megérkezik az első büntetés, szembesülnek azzal, hogy olyan úton is fizetniük kell, ahol ez elég nonszensznek tűnik (és fizetni pedig kell – bár a kormányzati kommunikáció egy hónapos türelmi időről beszél, aki január végéig matrica nélkül használja a most már fizetős szakaszokat, az a büntetés több mint 14 ezer forintos tételét megússza ugyan, de egy 1470 forintos eljárási díjat be kell fizetnie).

A legelképesztőbb lehúzással egyértelműen a ferihegyi reptérre tartókat sújtják. Azzal a logikával, hogy a néhány kis kivételtől eltekintve – ilyen például a Megyeri híd – minden gyorsforgalmi útnak díjkötelesnek kell lennie, az M4-est a budapesti városhatártól fizetőssé tették.

Vagyis mindenkinek, aki a reptérre megy, fizetnie kell, meg kell vennie legalább egy 3000 forintos 10 napos matricát akkor is, ha egy évben csak egyetlen egyszer használja ezt az utat.

Az intézkedésben külön visszatetsző az, hogy itt még a gyorsforgalmi utak fizetőssé tételét igazoló érvek sem állják meg a helyüket. A fizetős sztrádákat logikája ugyanis általában az, hogy a normál utakhoz képest pluszszolgáltatás nyújtanak: gyorsabban és biztonságosabban lehet rajtuk közlekedni, mint a sima országutakon. Csakhogy a reptérre ez az egyetlen út vezet, vagyis ez a közlekedési infrastruktúrában nem plusz-, hanem alapszolgáltatás, ami ennek ellenére, ráadásul elképesztően kis szakaszon, fizetős lett.

Error occured

Pénteken próbáltunk regisztrálni az autónkat a Nemzeti Útdíjfizetési szolgáltató weboldalán, hogy magunk is leteszteljük a szolgáltatást, de egymás után legalább ötször hibaüzenettel dobott ki a rendszer, mire feladtuk az egészet.

Szintén érthetetlen sarcot kaptak a nyakukba az M7-esen a Balaton déli partjára járók is. A sztráda két helyen érinti Veszprém megyét, összesen mintegy három-négy kilométeren keresztül halad át a megyén. Ennek ellenére ezért a kis szakaszért szintén meg kell venni a megyei matricát, tehát aki a Balatonhoz jár, annak 15 000 helyett 20 000 forintot kell leperkálnia (Pest, Fejér és Somogy megyét vettük alapul).

Az eset jól rámutat az elbénázott állami informatikai fejlesztésekre. Online vállalkozások tök ingyenes szolgáltatások esetében is meg tudják oldani a szerverek skálázását, feltuningolását arra az időszakra, amikor fokozott érdeklődés tapasztalható. Szinte semmi másról nem szól manapság a vállalati informatika, mint a háttérben működő rendszerek hatékonyabb kihasználásáról, a számítási kapacitások egyszerű átcsoportosításáról.

Forrás: Index.hu

1500 helyen vásárolható matrica

 

Egyelőre 1500 helyen lehet a megyei matricákat megvásárolni, több töltőállomás és határátkelő mellett a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatán is, itt álltak a legtöbben sorba.

Már működik az új autópálya-díjfizetési-rendszer is. A régi, időalapú matricákat ugyanott, ugyanúgy lehet megvenni, mint eddig, és ugyanúgy is lehet használni. Az újdonság az, hogy már megyei matricát is lehet venni - egyelőre nagyjából 1500 helyen. Az első nap az 5000 forintos Pest megyei matricából fogyott a legtöbb.

Én nagyon sokat közlekedek a megyén belül az autópálya szakaszokon, és hát meg kell, hogy mondjam, sokkal jobban megéri, mint az eddigi éves autópálya matrica – mondta az M1 Híradónak a nyíregyházi Bánhidi Krisztián.

A legtöbben nemcsak egy, hanem több megyére is vásároltak használati jogosultságot, így - a megyénként 5000 forintos díjjal - lényegesen jobban járnak az éves autópálya matrica majdnem 43 000 forintos árához képest.

Nagyon sokat járunk Pestről Keszthelyre, 4 megyén keresztül jövünk, és az új szabályoknak köszönhetően olcsóbban meg tudjuk úszni az utazásokat – mondta a nagykanizsai Czimondor Csaba.

Egyelőre 1500 helyen lehet a megyei matricákat megvásárolni, több töltőállomás és határátkelő mellett a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálatán is, itt álltak a legtöbben sorba.

Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője elmondta: Január elsején nulla órától a több mint 1500 viszonteladói értékesítési ponton, illetve az ematrica.autopálya.hu online felületen lehet megyei matricát váltani, illetve továbbra is elérhetők és megvásárolhatók a korábbi matricatípusok, így a 10 napos, a havi, és az éves országos matrica is.

Az értékesítő pontok listája megtalálható a nemzetiutdij.hu oldalon. A szolgáltató szerint február elsejétől azonban már az összes korábbi matricaértékesítési ponton kapható lesz a megyei matrica is.

Azt pedig, hogy pontosan melyik gyorsforgalmi úton kell használni a matricát, a megyei térképeken lehet megnézni, többek között a nemzetiutdij.hu weboldalán. A díjköteles gyorsforgalmi úthálózatot pirossal jelölték, az ingyeneset pedig zölddel.

Forrás:hirado.hu

 

Címkék: autópálya matrica

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása